Meghívó bicentenáriumi ünnepi gálaestre

2018. november 10-én nagyszabású gálával ünnepeljük Alma Materünk alapításának 200. évfordulóját! Mosonmagyaróvár városának új sportcsarnokában, az UFM Arénában, több mint 1000 fő részvételére számítunk, ahol minél nagyobb létszámban szeretnénk vendégként üdvözölni egykori oktatóinkat, hallgatóinkat, az intézményünkhöz kötődő személyeket.

A gála programja a hazai 13 agrár-felsőoktatási intézmény/kar képviselőinek látványos felvonulásával indul, ezt az egyetem és a város művészeinek nívós műsora követi. Ezen a napon – a gála kezdete előtt és annak befejezése után – az egyetemi kar minden épülete nyitva tart az érdeklődők vagy éppen nosztalgiázni vágyók előtt, illetve a programfüzetben ismertetett kiállítások is szabadon megtekinthetők lesznek. A "B" épület Aulájában felállított büfében pedig többek között a kar mintagazdaságainak étel- és italkínálata várja a látogatókat. Az Óvári Gazdász Dalárda pedig közös estet szervez a gálaműsort követően a régi Díszteremben.

Az ünnepi gálán történő részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött! Az esemény részletes meghívója ide kattintva érhető el. Sok szeretettel várjuk a gazdászközösség fiatalabb és idősebb generációit, valamint minden érdeklődőt! A regisztrációs felület az alábbi linken keresztül tölthető ki:

http://mek.sze.hu/unnepi-gala

 

UFM Aréna, Mosonmagyaróvár (Forrás: facebook.com/movarena.hu)