Archív dokumentumok

A menüpont alatt célunk összegyűjteni és közreadni minden, az Alma Mater történetével, az itt zajlott eseményekkel, vagy egykori tanárok, kutatók, illetve hallgatók életével és munkásságával kapcsolatos írott anyagokat - archív dokumentumokat, újságcikkeket, stb. Az Alma Mater alapításának bicentenáriumára szeretnénk egy digitális archívumot létrehozni, amelyben az érdeklődök - legyenek azok nosztalgiázó egykori hallgatók, vagy éppen kutatók - kedvüket lelik, és egyúttal hasznos információkhoz is juthatnak.

Az oldal jelenleg feltöltés alatt áll, folyamatosan dolgozzuk fel és tesszük közre múltunk fellelt részleteit. A közel 200 év történései, a számos oktató, illetve több ezer egykori hallgató, és a hozzájuk köthető hatványozott mennyiségű archív anyag felkutatása hatalmas munkát jelent. Az ezt végző néhány lelkes gazdász figyelme sajnos nem terjedhet ki történelmünk minden egyes mozzanatára, illetve kapacitás és kapcsolatok hiányában nem tudunk mindenkit személyesen megszólítani tárgyi emlékek után kutatva. Éppen ezért - élve az internet adta lehetőséggel - ezen a fórumon szeretnénk kérni mindenki segítségét, aki rendelkezik ilyen jellegű tárgyi emlékkel, írott vagy nyomtatott anyaggal, netán elfeledett relikviával, hogy ossza meg velünk információit, illetve egy másolás, archiválás, digitalizálás erejéig bocsássa azt rendelkezésünkre.

Reménykedve abban, hogy közös erőfeszítéssel minél több anyagot tudunk megőrizni múltunkból az utókor számára, nagy szeretettel várunk minden információt az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy a 06 70 453 94 18-as telefonszámon! Az eddig feltöltött anyagok böngészéséhez pedig hasznos időtöltést és jó szórakozást kívánunk!


Az oldal folyamatos feltöltés alatt áll.


Albert Kázmér szász-tescheni herceg: A Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézet alapítólevele. Bécs, 1818. október 25.
(Forrás: SZE MÉK Intézménytörténeti Múzeum)








Anzeige von der neu errichteten ökonomischen Bildungsanstalt zu Altenburg, Wieselburger Gespannschaft in Ungarn (Közlés az újonnan létrehozott óvári gazdasági tanintézetről - Moson vármegye, Magyarország - németül). Erneuerte vaterländische Blätter für den österreichischen Kaiserstaat. Intelligenzblatt der österreichischen Literatur. Wien, 26. September 1818., 77. sz. 508. o.
[Forrás: Németh Attila (2006)] - Korabeli osztrák újságcikk beszámolója a Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézet közelgő megnyitásáról.






Lehranstalten in Ungarn (Tanintézetek Magyarországon - németül). Allgemeine Literatur-Zeitung. Halle und Leipzig, Junius 1819., 148. sz. 333-336. o.
[Forrás: Németh Attila (2006)] - Korabeli német újságcikk beszámolója a Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézet megnyitásáról.







Hugo H. Hitschmann: Verzeichniss der Lehrer und Studirenden der erzherzoglichen landwirtschaftlichen Bildungsanstalt und der k. k. höheren landwirtschaftlichen Lehranstalt zu Ungarisch-Altenburg 1818-1848 und 1850-1864. Ung. Altenburg, 1865. Druck und Verlag von Alexander Czéh. (Forrás: SZE MÉK Könyvtár) - A könyv Hitschmann Hugó egykori óvári gazdász hallgató és későbbi tanár gyűjtését tartalmazza. A kötet az Alma Mater 1818-as alapítástól kezdve az 1860-as évek közepéig veszi számba az ezen időszak során Magyaróvárott megfordult oktatókat és diákokat. A jegyzékben Hitschmann közel 2000 hallgató nevét sorolja fel alfabetikus sorrendben, kiegészítve azokat egyéb adatokkal, illetve sok esetben későbbi életükről, az oklevelük átvételét követő időszakról is közöl információt róluk. Hitschmann munkájának további érdekessége, hogy kb. 600 db fényképet is összegyűjtött az említett korszak hallgatóiról, amelyek feldolgozását és közkincsé tételét Szövetségünk folyamatosan végzi.


Az 1940-ben megrendezett Óvári Gazdászbál meghívója.
[Forrás: Szuprics Vendel (1944)]








Dr. Révy Dezsőnek címzett vers 1940-ből.
[Forrás: Szuprics Vendel (1944)]








Az 1941-ben lezajlott valétálás dokumentumai.
[Forrás: Szuprics Vendel (1944)]








Dokumentumok az Alma Mater 150. jubileumi évéből (1968).
[Forrás: Szuprics Vendel (1944) és Németh Attila (2006)]








Kolossváry Szabolcs 1981-ben elhangzott emlékbeszéde az 1941-ben végzett évfolyam 40 éves találkozóján.
[Forrás: Szuprics Vendel (1944)]








Szuprics Vendelnek a díszoklevéllel kitüntetett hallgatók nevében elmondott emlékbeszéde (2009).
[Forrás: Szuprics Vendel (1944)]