Könyvbemutató - Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében 7.

Az SZE-MÉK Auditóriumában 2016. március 4-én, 16 órakor az "Emelj fel emlék" Alapítvány Kuratóriuma által megjelentetett "Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében" emlék-könyvsorozat 7. kötetének könyvbemutatójára került sor.

A könyvbemutatót az "Emelj fel emlék" Alapítvány Kuratóriuma, az MTA Veszprémi Területi Bizottságának Agrárökonómiai és Állattenyésztési Munkabizottságai, az Óvári Gazdászok Szövetsége, valamint az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottsága közösen szervezték.

A megjelent közel félszáz résztvevő jelenlétében lezajlott rendezvénynek az adott aktualitást, hogy a "Végtelen pályatérben" alcímű kötetben az óvári Nagy Tanári Kar 3 jeles tanárembere – Masch Antal, Rodiczky Jenő és Ujhelyi Imre – életútjának ismertetése is helyet kapott (dr. Tenk Antal professor emeritus összeállításában). A program során tartalmas előadást hallottunk az "Emelj fel emlék" alapítvány munkájáról (dr. Gönczöl Lászlóné –Kallós Károlyné, az Alapítvány vezetői), és az eddig megjelent kötetetekben szereplő, óvári kötődésű pedagógusokról (Tuba László, ny. megyei könyvtárigazgató).

 

Különleges aktualitása volt dr. Tenk Antal professzor emeritus előadásának, aki a 150 éve született Ujhelyi Imre akadémiai tanárról tartott ismertetést. Baksa Zsuzsanna és dr. Körös Erzsébet – a kötetek társszerzői – bensőséges hangulatú emlékképekkel, üzenetekkel köszöntötték a jeles pedagógusokat.

A rendezvény zárásaként Ujhelyi Imre szobrának koszorúzására került sor, a szervezők és a család képviseletében. Ujhelyi Sándor nyugalmazott minisztériumi főtanácsos úr, Ujhelyi Imre unokája, köszönetét fejezte ki a szervezők felé a jeles állattenyésztő, akadémia tanár, igazgató és szakíró Ujhelyi emlékének méltó ápolásáért.

Dr. Hegyi Judit és Dr. Kalmár Sándor