Szorosabb kapcsolat Mosonmagyaróvárral

Szövetségünk 2015. január 29-én részt vett Mosonmagyaróvár Önkormányzatának testületi ülésén, ahol az Alma Mater és a város kapcsolatának szorosabbra fűzése is szóba került, valamint köszönetünket fejeztük ki a város felé tevékenységünk tavalyi támogatásáért.

A napirendek előtt kért szót Fazekas Imre, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöke a képviselő-testület csütörtöki ülésén. Az elnök a felszólalásában a helyi egyetemi kar és a város közti kapcsolat szorosabbra fűzését szorgalmazta.

"Alig két perc sétára van az egyetem a polgármesteri hivataltól, ennek ellenére nem kellően szoros a kapcsolat a város és az egyetem vezetése között" – hangsúlyozta.

Az elnök szerint a város közéletének javítása érdekében együtt kellene működniük. Ezért mutatta be tevékenységét a képviselő-testületnek az Óvári Gazdászok Szövetsége.

"Már látni egy kis fényt az alagút végén" – mondta Árvay István polgármester. Hozzátette: több elképzelés is született már arról, hogy közös projektek szülessenek az egyetemmel és bízik abban, hogy ennek kézzelfogható jelei is lesznek a közeljövőben.

Forrás: kisalfold.hu

A Mosonmagyaróvári Városi TV riportja: