Diplomaátadó Ünnepi Kari Tanácsülés - 2015. január 9.

2015. január 9-én összesen százhárom végzős gazdászhallgató tett esküt tegnap a mosonmagyaróvári egyetemi kar diplomaosztó ünnepségén. Hatvanhárman alap-, míg negyvenen a mesterképzés valamelyik szakán tettek záróvizsgát.

"A beteljesülés napja ez" – jelentette ki Faragó Sándor rektor a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karának tegnapi diplomaosztó ünnepi tanácsülésén. Hozzátette: sokan sokat tettek azért, hogy a most végzett gazdászhallgatók átvehessék oklevelüket, ezzel együtt az élethosszig tartó tanulás fontosságát hangsúlyozta. A rektor kiemelte: olyan diplomát szereztek, ami megfelelő életpályát biztosít számukra. Mint mondta: az agrárium, az élelmiszer-előállítás az egyik legnagyobb elhivatottságot követelő hivatás. Ehhez pedig kiváló alapot ad a közel kétszáz éves mosonmagyaróvári intézmény.

"Az óvári gazdászok nagy családjának tagjaivá váltak. Egy óvári gazdásznak mindig van dolga a magyar mezőgazdaságban" – hangoztatta köszöntőjében Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára. Kifejtette: a most végzett gazdászok a magyar agrárium letéteményesei, ami nagy kihívás és ugyanekkora felelősség. Az államtitkár kiemelte: meg fognak felelni ennek a kihívásnak az okleveles hallgatók, erre garancia az intézmény közel kétszáz éves múltja és az ott felhalmozott tudás.

"A diplomamunka védésével egybekötött záróvizsgát mindenki sikeresen teljesítette. Összesen százhárom hallgató záróvizsgázott" – ismertette a számokat Szakál Pál oktatási dékánhelyettes a záróvizsgákról tett jelentésében. Elmondta: a bolognai folyamat alapján a kar oktatási struktúrája szerint évente már két alkalommal tartanak záróvizsgát és diplomaosztó ünnepséget. Ezúttal alapképzésen tizenkét szakon összesen hatvanhárman, míg a mesterképzésben tíz szakon negyvenen záróvizsgáztak.

A dékánhelyettes hozzátette: az agrárképzés felértékelődése azt eredményezte, hogy egyre több olyan hallgató nyert felvételt a mosonmagyaróvári karra, akik a legnívósabb hazai egyetemek legjobb szakjaira is bekerülhettek volna. Ezek a kiemelkedő teljesítmények megmutatkoztak a záróvizsgákon elért eredményekben és a kitüntetéses oklevelek számában is.

Az értékelésükben a záróvizsgák bizottsági tagjai megállapították, hogy a hallgatók felkészültsége az elmúlt évekhez hasonlóan most is jó színvonalú volt.

Szakál Pál kiemelte: országos szinten is kiemelkedő, hogy a végzős hallgatók hetven százaléka rendelkezik nyelvvizsgával.

Forrás: kisalfold.hu

A Mosonmagyaróvári Városi TV riportja:

 

Az eseményen készült fényképek (Fotó: Németh Attila)