48-as megemlékezés és városi ünnepség

2013. március 15-én az Óvári Gazdászok Szövetsége képviseletében Fazekas Imre elnök és Németh Attila titkár helyezték el egyesületünk koszorúját Zeyk Domokos óvári gazda százados emléktáblájánál.

Szövetségünk csatlakozva Mosonmagyaróvár civil szervezeteinek rendezvényéhez, március 15-e délutánján részt vett a koszorúzásokkal egybekötött hagyományos városi civil sétán. A rendkívüli időjárási körülmények miatt ugyan az ünnepi szónoklatok többsége elmaradt, ugyanakkor az emlékezők elhelyezték koszorúikat a magyaróvári temetőben Soós János kecskeméti honvéd sírjánál, majd a Széchenyi-, Kossuth- és Deák-emléktábláknál az óvári belvárosban.

A Várkapun található Zeyk-mementónál Szövetségünk mellett koszorúzott még Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata képviseletében Dr. Iváncsics János alpolgármester Úr, szervezetünk elnökségi tagja, illetve Fehérné Bodó Mariann jegyző-asszony. A NymE Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara nevében Prof. Dr. Schmidt Rezső dékán Úr helyezte el az emlékezés füzérét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Alma Materhez kötődő áldozatai és résztvevő hősei előtt tisztelegve.

A Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata által rendezett hivatalos ünnepi megemlékezésre a Hansági Múzeumnál került sor. Az esemény főszónoka az Alma Mater egykori hallgatója, Széles Sándor Úr, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja volt.

 

Médiaanyagok a városi ünnepségről:

InfoMosonmagyaróvár

Duoinfomovar