Óvári Gazdászok Szövetsége

Kedves végzős hallgatók!

Nagyrabecsülésemet és gratulációmat nyújtom át Nektek e levél által a közelgő diplomaátadó alkalmából. Gondolom készültök, gondolom szüleitek, rokonaitok és barátaitok is készülnek e jeles napra, amely akárhogy is vesszük, de meghatározó lesz az életetekben. Büszkeség és öröm fogja áthatni az Alma Máterünk Auláját.

Kérlek benneteket, ehhez az érzéshez, ehhez a hangulathoz, ehhez a felemelő eseményhez méltó öltözetben járuljatok Dékán Úr elé. Elképedve láttam az előző évben, hogy páran azt hitték a strandon vagy a Goában vannak. Mintás ingben, farmerban és tornacipőben az jelenik csak meg, aki a diplomáját is hasonló szinten értékeli.

Ne rontsátok el az utolsó, a legszebb napot! Tiszteljétek meg a szemben ülőket. Ők is zömében ott ültek egykor, ahol 14-én Ti fogtok. (dékán, polgármester, kormányhivatal vezető, stb.) A meghívóban látjátok, szólni is fogok hozzátok. Csak a jókívánságainkat szeretném átadni, kritikát nem! Izgalommal és örömmel, személyemben alkalomhoz illően öltözve várlak benneteket.

Mosonmagyaróvár, 2013. június 7.

Fazekas Imre
ÓGSZ elnök

Tisztelt bálozók, kedves barátaim!

Jóleső érzéssel nézek körül, hiszen régen láttunk együtt ennyi leendő, aktívan munkálkodó és bölcs gazdászt egy teremben.

Gondoljunk csak bele - milyen univerzálisak vagyunk mi Óváron végzettek. A tanult szakmánktól a tudomány mélyműveléséig, a banki szférától a vasbetonépítésig, az élelmiszeripartól a Caterpillarig, a nyomdától a jogi tudományokig, a közszolgálattól, tisztviseléstől a miniszterségig, a cégképviselettől a dékánságig, a médiától a polgármesterségig, a környezetvédelemtől, a vadászattól a nagyvállalat vezetéséig akár alkalmazottként, akár tulajdonosként megálljuk a helyünket.

Szerteágazó, nagy rokonsággal és nagy barátságokkal rendelkező család a miénk. Ma este tulajdonképpen családi rendezvényen vagyunk, amelynek különleges rangot ad, hogy jelenlétével sok olyan ember tisztelte meg a rendezvényt, akikre mindannyian büszkék vagyunk, akik példaként állnak előttünk, mégis itt ülnek közöttünk, hiszen a barátaink.

Az Óvári Gazdászok Szövetsége és mindannyiunk nevében megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm:

FARAGÓ SÁNDOR urat, egyetemünk rektorát, 
SCHMIDT REZSŐ urat, karunk dékánját, 
VARGA LÁSZLÓ rektorhelyettes urat, 
DÓKA OTTÓ dékánhelyettes urat, 
SZAKÁL PÁL dékánhelyettes urat, 
NAGY FRIGYES nyugalmazott miniszter urat, 
SZÉLES SÁNDOR urat, a Megyei Kormányhivatal vezetőjét, 
MAJOR ERNŐ urat, a Munkaügyi Központ vezetőjét, 
LÉGRÁDI GÁBOR urat, a Vidékfejlesztési Hivatal vezetőjét, 
TÓTH PÉTER urat, Lipót polgármesterét, 
IVÁNCSICS JÁNOS urat, Mosonmagyaróvár alpolgármesterét, 
ÁRVAY ISTVÁN urat, Mosonmagyaróvár alpolgármesterét, 
FÜREDI KORNÉL urat, a város ifjúsági, civil és sportreferensét, 
BERTALAN ISTVÁN urat, a Karolina kórház főigazgatóját, 
VARGA LÁSZLÓ urat, a Hallgatói Önkormányzat vezetőjét, 
NÉMETH ATTILA urat, Szövetségünk titkárát.

Nagy tisztelettel köszöntöm a rendezvényünk támogatóit, azokat is, akiket nem tudok itt személyesen üdvözölni. A helyszínen tudom viszont köszönteni:

PREINER JÓZSEF urat, a Lajta vezéigazgatóját,
SEIWERTH GÁBOR urat, a Lajtamag igazgatóját és tulajdonosát,
ifjú és idősebb CSÖRGŐ GYÖRGY urakat, a Russel cégcsoport vezetőit és tulajdonosait,
KOVÁCS PÉTER urat, a Darnó-Hús vezetőjét és tulajdonosát,
KISS JÁNOS urat, a Bázismag képviselőjét.

Köszöntöm az Óvári Gazdász Senior Tagozatát Orbán tanár úr vezetésével, a segítő hallgatókat, mindazokat akik ma mindent megtesznek, hogy jól érezzük magunkat és persze nagy-nagy szeretettel a bálozó vendégeket.

Mindenkinek jó szórakozást, kellemes időtöltést, jó mulatást kívánok. Mielőtt megnyitnám a bált, kedves kötelességemnek teszek eleget. Két nagyszerű embert szólítok meg. Azt hiszem elegendő, ha az emléktárgyra írt szöveget felolvasom.

(Emléktárgy-átadás Dr. Nagy Frigyes és Dr. Troján Szabolcs részére)

A XXXIX. agrárbált most megnyitom. Kérem az eszközöket. Itt az ideje, hogy megigyunk egypár exet és jó néhány létra bort. A szerte udvarlástól azért intem az ígéretben lévőket.

(GONG)

Egészségünkre! Jó szórakozást!

Tisztelt Ünnepi Kari Tanácsülés!

Rektor Úr, Rektorhelyettes Úr, Dékán Úr, Polgármester Úr, Díszdoktor Urak, Professzorok és oktatók és nem utolsósorban kedves végzős hallgatók, akik miatt tulajdonképpen ma megtöltöttük nagyra becsült egyetemünk auláját!

Rövid leszek, hisz a mai nap is csak egy röpke pillanat, amely nagyszerű hangulatával remélem egy életen át elkísér benneteket. Legyetek méltó tagjai annak a büszke csapatnak, amelyet az óvári gazdászok fémjeleznek a világ, a gazdaság bármely részére sodorta őket az élet.

Szerteágazó, nagy rokonsággal és nagy barátságokkal rendelkező család a miénk.
Ma nem szakadtatok el az Alma Mátertől, hiszen egy rendes családban gondoskodnak az utódokról. Ezt a szoros kapcsolatot ajánlom nektek a Szövetség részéről, hiszen a kapunk mindig nyitva áll előttetek. Tudni is szeretnénk rólatok, és találkozni is szeretnénk a jövőben is veletek. Mi azért vagyunk, hogy kortól és beosztástól függetlenül ápoljuk óvári gazdász mivoltunkat, hagyományainkat.

Az ÓGSZ megrendezi azokat az alkalmakat, ahol személyesen találkozhatunk (agrárbál, agrármajális, előadások, kirándulások) és megoldja azt a kérdést is, hogy az interneten folyamatosan kapcsolatot tudjunk tartani. Figyeljétek honlapunkat, amely a nyár végére igazán ki fog teljesedni. Tegyétek hozzá saját téglátokat az egyre növekvő virtuális kampuszunkhoz.

Legyetek büszke, egyenes derékkal és felemelt fejjel járó, megbecsült tagjai a társadalomnak. Igaz ragaszkodásotokat az ősi Alma Máterhoz el ne hagyjátok.

Tisztességes jó apák és anyák legyetek!

Sok sikert, jó egészséget kívánok!

Ne feledjétek Óvár, mindig visszavár!

Köszönöm, hogy szólhattam!

Tisztelt emlékezők!

1961-ben születtem. A történelmet a generációmmal egyetemben hamisítva tanultam. 1956-ot nem értettem. Nem is magyarázták. Megértem. Tíz éve olvastam Nemeskürty István "Mi magyarok" című kötetét először. Negyvenes ember voltam, mire talán kialakult a szemüvegem olyanra, amin keresztül reálisabb, igazabb, valódi értékeket tisztelő látásmóddal rendelkeztem.

A megismerési, tanulási, megdöbbenési és rácsodálkozási folyamatnak ma sincs vége. Példa erre egy visszaemlékezés:

"Tizenhat évesen a tanműhelyben voltam. Kilenc órakor lekapcsolták a gépeket, nemzetiszínű szalagokat raktak rájuk. Azt mondták nem kötelező, haza is mehetünk. Valaki felmászott a Kötöttáru-gyár tetejére és elszavalta a Talpra magyart. Hoztak zászlókat. Azt mondták a városból mindjárt itt lesznek az egyetemisták. Megérkeztek. Fess, bátor legények voltak az biztos. Csatlakoztak a timföldesek is.

- Éljen a haza! Minden orosz menjen haza! Legyen szabadság!

Legyen. Ezzel nem csinálunk semmi rosszat.

Az a nő, aki a munkavédelmet tanította úgy emlékszem kiabált a telefonba:

- Mennek megtámadni a laktanyát!
- Készüljenek, támadnak!

De mivel? Tűvel meg ollóval? Csak azt kérték elől, hogy vegyék le a vörös csillagot, legyen szabad választás.

Azt, hogy hogyan kerültem a földre nem tudom. Azt hittem soha nem lesz vége. Remegett a föld. Sikoltás, jajgatás, halálhörgés. Égett emberi hús szaga. Megint fülsiketítő süvítések, robbanások.

- Istenem! Sosem lesz vége!
- Belénk lőttek a magyarok! - kiáltották. Belénk lőttek a magyarok! - sikították.

Rémálom! Nem tudom hogy kerültem oda, de én valami árokban feküdtem. A Reisinger Mari pár sorral előrébb volt, légnyomást kapott. A Kovács Terire emlékszem, az kálnoki volt. A Galambosné Magdi medencelövést kapott. A Paár Gabival futottunk, mikor már lehetett.

A gyári út közepén jártunk, mikor egy teherautó tele jajveszékelő sérültekkel elment mellettünk. A busz a temetőtől indult volna Sérfenyőre, de nem jött.

Kilenc halottat hoztak. Volt egy lódenkabátos, nem volt feje. Istenem, terhes nő is volt, szétlőtt emberek. Ma is látom a borzalmat, kisfiam ma is beleremegek, iszonyú volt!

- De Anyu! Miért nem meséltél róla? - kérdeztem.
- Mert ez nem mese kisfiam!" 

Édesanyám, Bertalan Etelka még nem volt tizenhat éves, mikor 1956. október 26-án fél tizenegy körül átélte a mosonmagyaróvári sortűz borzalmait.

Most, amikor megkaptam a megtisztelő, de mindannyian tudjuk, hogy ólomsúlyként nehezedő feladatot, hogy itt, ezen a helyen szóljak történelmünk - az egész magyarságra örökre kiható és meghatározó - eseményéről, leültettem anyut, mert fél szavakból valamit már tudtam. Most már majdnem mindent.

- Mert ez nem volt mese kisfiam! - mondta.
Mennyire nem volt az!

Nagy Árpád, Horváth Gyula, Wesztergom Imre harmadéves, Pintér Gizella, Szalai István, Varga Erzsébet elsőéves hallgatók a sortűzben életüket vesztették. A legdrágább árát adták a szabad akaratnak, a szabad cselekvésnek, a szabad gondolatnak, a szabadságnak.

November 6-án kedden heten voltak az első tanítási napon.

Jött a megtorlás, a revansista terror, a katedravesztés, munkahelyvesztés, a koncepciós perek sorozata, a zaklatás, a kizárás, az elbocsátások.

Az Akadémiáról több mint nyolcvan hallgató félve a kommunista rezsim üldöztetésétől - emigrált.

Mára rengeteg dolgunk maradt 56-tal kapcsolatban.

EMLÉKEZNI, FEJET HAJTANI, TISZTELETET ADNI, RENDBE TENNI.

NEVELNI, VIGYÁZNI, PÉLDÁT MUTATNI és kívánni, hogy mindez se velünk, se gyerekeinkkel, soha, soha ne fordulhasson elő!!