Meghívó - XLVIII. Gazdászbál, 2024. január 27.
Újra Gazdászbál! Találkozzunk immár 48. alkalommal 2024. január 27-én (szombaton) az Óvári Gazdászok közösségének legkiemelkedőbb éves rendezvényén! Nagy szeretettel várjuk a bálozni vágyókat az idei Gazdászbálon!
Az óvári gazdászhagyományokhoz híven ismét megrendezésre kerül az Alma Mater volt hallgatóinak talán legjelentősebb társadalmi eseménye, egyben évfolyamokon átívelő találkozási lehetősége. 2024. január 27-én (szombaton) a régi bálok gazdászos hangulatával - és az eddigi színvonalból nem engedve -, magas nívóval várjuk a bálozni és mulatni vágyó gazdászokat, kedves vendégeinket az Alma Mater "B" épületébe (Mosonmagyaróvár, Vár tér 2/B)!
Az esemény részletes meghívója ide kattintva érhető el!
A bál hangulatáról a Gaál Jazz Band, Fazekas Mihály (Ludas Matyi), illetve a Wittmann-díjas Óvári Gazdász Néptáncegyüttes, valamint Varga János prímás és Zenekara gondoskodnak. A svédasztalos vacsorát az Egyetem Étterem szolgáltatja.
Egyeztetett ülőhelyet és vacsorát garantálni csak a 2024. január 17-ig bejelentkezett vendégeinknek tudunk. A belépő ára (vacsorával) személyenként 17.000,- Ft. A SZE AKMK érvényes diákigazolvánnyal rendelkező hallgatóinak biztosított kedvezményes jegyár: 8.500,- Ft. Idén lehetőséget biztosítunk támogatói (25.000,- Ft), illetve kiemelt támogatói belépőjegyek (30.000,- Ft) vásárlására, amelyek megváltásával szervezetünk közhasznú tevékenységének folytatásához tudnak hozzájárulni támogatóink, akik számára kiemelt helyen lévő asztalt biztosítunk az eseményen.
Kérjük, hogy részvételi szándékát (jegyigényét) jelezze Hatvan Zoltánnál (tel.: 70/321-8851), illetve e-mailen ( Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ).
A régi agrárbálok gazdászos hangulatával várjuk kedves vendégeinket! Az igényelt jegyek átvételére telefonon, vagy e-mailen előre egyeztetett időpontban van lehetőség. Szíveskedjenek a jegyeket minél előbb átvenni, hogy az ülésrendet megbeszélhessük Önökkel. Megjelenés báli elegáns ruhában (Urak esetében örömmel vesszük a Gazdászöltöny viselését).
Az utoljára megrendezett 47. Gazdászbál rövid beszámolója és médiaanyagai az alábbiakban tekinthetők meg!
Két év kihagyás után, idén rendkívüli módon február 18-án rendezte meg az Óvári Gazdászok Szövetsége a nagy sikerrel zárult 47. Gazdászbált!
A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának feldíszített aulája és két díszterme újra kellemes zenével, hangos nótaszóval és pezsgő élettel telt meg. Az óvári gazdászok talán legjelentősebb társadalmi eseménye újfent betöltötte tradicionális szerepét, évfolyamokon átívelő találkozási lehetőséget biztosítva professzorai, oktatói, a valamikori és a jelenkori hallgatók számára.
Fotó: Zengő Ferenc
A rendezvényt szervezetünk elnöke, Kovács-Csomor Zsolt nyitotta meg Dr. Szalka Éva dékán asszony köszöntőjét követően. Ezután az Alma Mater és a Szövetség nevében oklevelet adományoztak Fazekas Imrének, a méltó elismeréssel megköszönve számára az ÓGSz élén eltöltött két elnöki ciklust, amelyet a résztvevők vastapsa övezett.
Fazekas Imre tiszteletbeli elnök, Kovács-Csomor Zsolt regnáló elnök és Dr. Szalka Éva dékán
Fotó: Sipos Bálint
Az esemény programjának ismertetése után a palotást, valamint az ifjabb Johann Strauss által komponált Irén Keringőt - amelyet a művész gróf Zichy Henrik Moson megyei alispán felesége, báró Meskó Irén számára írt - a Wittmann-díjjal kitüntetett Óvári Gazdász Néptáncegyüttes Senior Csoportja táncolta el.
Az est folyamán a díszteremben felszolgált, számos fogásból álló kiváló vacsorát az Egyetem Étterem szolgáltatta. A bálok sorában az első alkalommal egy rendhagyó Borlapot állított össze számunkra a mosonmagyaróvári Borháló, amelynek csapata az Óvári Gazdászok Szövetségével a VinÓvár nagyrendezvény társszervezője. A korábbi tapasztalatokat felhasználva, megtalálhatók voltak rajta az egyetemünkhöz kötődő mintagazdaságok és borászatok kiváló borai, többek között a Babarczi Pincészet, Cseri Pincészet és Pécsinger Szőlőbirtok pannonhalmi, valamint az Erzsébet Pince tokaji, illetve a Mészáros Borház nagyszerű szekszárdi tételei is.
A bált megtisztelte jelenlétével a Cseri Pincészet vezetője, Cseri Norbert is, aki a vacsora előtt két bort mutatott be a résztvevőknek: a III. VinÓváron Mosonmagyaróvár Város Vörös Bora Díjával jutalmazott Cseri Legenda csúcsvörösborukat, valamint a 2022. év Magyar Bor Nagydíj nyertesét, a Cseri Septimust (Rajnai Rizling Selection '19). A kiváló italokat a Wittmann Bistro & Events biztosította az este folyamán a felhőtlen szórakozáshoz.
Fotó: Zengő Ferenc
A parázs hangulatról több fellépő is gondoskodott: a Futó Band az Aulában szórakoztatta a jelenlévőket; az emelet hamisítatlan bulihangulatát Fazekas Mihály (Ludas Matyi) biztosította; a mulatni vágyók számára pedig Varga János prímás és Zenekara húzta a jobbnál jobb nótákat a régi díszteremben.
Fotó: Zengő Ferenc
Az éjféli Gazdászhimnusz után gazdászbarátunk, Dr. Kalocsai Renátó (Kalokések) felajánlásának köszönhetően egy általa készített gyönyörű remekmű árverezésére került sor. Az unikális vadászkés új tulajdonosa Tóth Péter úr lett, neki ezúton is gratulálunk a sikeres licithez, illetve köszönjük az ebből befolyt összeget, amelyet jótékonysági célra fordít szervezetünk és a mosonmagyaróvári egyetemi hallgatók részvételét támogatja az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencián.
A megannyi felajánlónak köszönhetően több mint 200 tombolaajándékot sorsoltunk ki az est folyamán, köztük számos nagyértékű, akár a több százezer forintos értéket meghaladó ajándéktárgyakat is. A régi bálok gazdászos hangulatát idéző esemény létrejöttéhez szintén nagyszámú támogató járult hozzá, mindannyiuknak köszönjük!
Dr. Tóth Tamás elnökhelyettes, Dr. Nagy Frigyes alapító-örökös elnök és Fazekas Imre tiszteletbeli elnök
Fotó: The Amazing Selfie
A rendezvényen szintén újdonságként szerepelt egy igazi partikellék: az egyedi pillanatok megörökítéséért a The Amazing Selfie volt felelős, amelyért ezúton is köszönet Zengő Ferenc gazdásztársunknak. Az általa, illetve Bakcsi Alexandra és Sipos Bálint által készített fényképeket az alábbi hivatkozásokon keresztül lehet megtekinteni:
Gazdászbál, 2023 - Képek 1. (Zengő Ferenc)
Gazdászbál, 2023. - Képek 2. (Sipos Bálint)
Gazdászbál, 2023. - Képek 3. (Bakcsi Alexandra)