Emlékezés Preiner Józsefre

Preiner József, a Lajta-Hanság Zrt. vezérigazgatója, 1983-ban végzett óvári gazdász, Alma Materünk c. egyetemi docense életének 59. évében elhunyt. Temetésére 2018. november 5-én 14 órakor került sor a mosoni temetőben. Emléke előtt adózva az alábbiakban közöljük Bakos Istvánnak, a Lajta-Hanság Zrt. vezérigazgató-helyettesének a temetésen elhangzott búcsúbeszédét, amelynek rendelkezésre bocsátását ezúton is köszönjük. Az óvári gazdászok családja emlékét örökre megőrzi.

Preiner József búcsúztatására - 2018.11.05.

Fáradságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.
Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.
Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.
A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol – és mindenütt leszek.

/Reményik Sándor – Végrendelet/

 

Tisztelt Gyászoló Család, Rokonok, Munkatársak, Barátok, Ismerősök!

Reményik Sándor szavaival kezdtem megemlékezésemet Preiner Józsefről, a Férjről, az Apáról, Sógorról, A Vezérről, Munkatársunkról, kedves Barátunkról.

Megrendültem értesültem halálhíréről, hiszen pár nappal azelőtt még kórházi ágya mellett beszélgettünk a jövőről, az év hátralévő feladatairól, terveiről, a betegség legyőzéséről, hiszen számára ez is egy megoldandó probléma, egy feladat volt.

Engedjék meg, hogy pár gondolatban felidézzem szeretett vezérünk szakmai életútját.

Jóska 1960. május 28-án látta meg a napvilágot, Mosonmagyaróváron, polgári család egyetlen gyermekeként. Az általános iskola és a gimnázium elvégzése után az Óvári gazdászok útjára lépett és 1983-ban sikeres államvizsgát tett az Akadémián.

Az egyetem után azonnal elhelyezkedett a Lajta-Hanság Állami Tangazdaságnál, ahol először a szarvasmarha-tenyésztésben, telepvezetőként, majd ágazatvezetőként is bizonyította szakmai rátermettségét. Ekkortájt ismerte meg későbbi hitvesét, Annát, ezidőtájt született fia Krisztián, akikre mindig is nagy büszkeséggel és szeretettel gondolt.

Kis kitérő szakította meg „Lajtás” pályafutását, a Kimlei Tej Kft ügyvezetője lett. Három év múlva visszatért szeretett gazdaságához a sertéstelep üzemvezetőjeként. A telep irányítása mellett elvégezte a Pénzügyi, Számviteli Főiskolát. 2003-ban kinevezték a Lajta-Hanság Zrt vezérigazgatójának, mely tisztséget csupán két évig tölthette be.

Fájdalmas emlékként élte meg, hogy távoznia kellett és hat évig második családjától távol, számára száműzetésben volt kénytelen a mezőgazdáságot szolgálni, immár egyéni vállalkozóként.

2011-ben újra megkapta a bizalmat, visszatért és haláláig Ő volt a Lajta-Hanság Zrt. vezérigazgatója. Munkásságát a tenni akarás, a problémák felfedése és megoldása jellemezte. Az egyetemekkel kialakított jó kapcsolatokat tovább ápolta, támogatta a kutatási, fejlesztési tevékenységeket, helyet adott a kísérleteknek, a gyakorlati képzést pedig mindennél fontosabbnak tartotta (legyen szó mezőgazdasági, erdészeti, vagy vadászati gyakorlatokról). Vezetése alatt futott az elmúlt négy évben az „Agrárklíma.2” kutatási projekt, amely 8 konzorciumi partner együttműködésében valósult meg. A kutatás – oktatás – gyakorlat összhangjának megteremtésén dolgozott, mindig nyitva volt az ajtaja a megújulás, az innovációs lehetőségek előtt. Ennek elismeréseként a Soproni Egyetem Erdőmérnöki kara címzetes egyetemi docens titulussal tüntette ki.

Betegágyán is a jövő beruházásai, fejlesztési irányai, lehetőségei foglalkoztatták. Nem ismert lehetetlent, minden felmerülő probléma új kihívást jelentett számára. És ha nem is tudta azonnal a választ, éjszakába nyúlóan ült kanapéján és az internetet böngészve kereste a megoldásokat.

Kedves Gyászoló Család, Munkatársak, Barátok!

A toll forog, a gondolatok szavakká, mondatokká válnak, az idő azonban tovahalad. De az emlékek megmaradnak és újra élhetők!

Emlékszem a morcos reggelekre, a Lajta sikerei okozta büszkeségére, a megoldandó feladatok adta lelkesedésére…

Emlékszem a megszervezett közösségi programokra (legyen szó munkahelyi vagy akár baráti összejövetelekre), ahol Jóska igazán mindent beleadva a tökéletes házigazda szerepében leste minden kívánságunkat és valósította meg azokat…

Emlékszem a közös vadászatokra, ahol nem a szórakozást, hanem a szórakoztatást választotta szerepéül… csakhogy vendégei hiányt ne érezzenek…

Emlékszem a bel- és külföldi szakmai utakra, ahol szintén kezébe vette az irányítást és a mi tökéletes kikapcsolásunk érdekében szervezett, intézkedett, megvalósított.

Szinte minden visszatérő emlékben a munkatársakért, a barátokért, a családért való tenni akarás emlékképe tükröződik ki előttem. Szerényen, másokért! A legapróbb részletekre is odafigyelve!

Ezt az örökséget kell nekünk továbbvinni! Tovább vinni és tovább adni! Mindazt a szakmai tudást, hozzáállást, akaratot, lelkesedést, ami őt jellemezte.

De még egy hang jön elő, kissé morcosan, tán parancsolón:

„elég a nyavalygásból, engedjetek el, és tegyétek a dolgotokat!”.

Elengedünk…. elengedünk, de emlékünkben tovább élsz és tudjuk, odafentről is figyelsz, vigyázol ránk, irányítasz majd bennünket.

Engedjék meg, hogy Greg Schreiner soraival fejezzem ki őszinte részvétem a családnak és búcsúzzak a Vezértől, Jóskától, Józsitól, Cucutól, kedves Barátunktól:

Ne állj meg sírva nyughelyem előtt,
Ne hidd, hogy alszom, hisz ott sem vagyok.
A halkan fúvó szellőben találsz meg,
És a hóban, mely gyémántként ragyog.
Vagyok a napfény érett búzatáblán
Őszi eső, mely gyengéden alászáll.
Ha kora reggel egyszer arra ébredsz,
Hogy madárraj száll arra szárny suhogva,
Ha szíved csendes éjben engem érez,
Én sugárzom rád, csillagként ragyogva.

Ne állj hát sírva nyughelyem előtt!
Emlékezz rám! És a halál nem vesz rajtam erőt!

/Greg Schreiner: Ne állj meg sírva/

Nyugodj békében!

Bakos István

 

2015-ben az Albert Kázmér-díj átvételekor készült fényképen