Bicentenárium: obeliszk sugározza világítótoronyként a mosonmagyaróvári gazdászképzés dicsőségét

"Tudás nélkül nem lehet sikeresen gazdálkodni" - hangzott el a felsőfokú gazdászképzés fennállásának kétszázadik évfordulóját ünneplő mosonmagyaróvári agrár-karon. A Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán jubileumi tanévnyitó ünnepségen köszöntötték az elsőéves hallgatókat, adtak át kitüntető címeket és emlékeztek a nagy elődökre.

Érzelmekkel teli, méltóságteljes tanévnyitó ünnepséget tartottak az óvári gazdászok patinás, sokgenerációs családjában. Alma materét köszöntötte Dr. Nagy István jelenlegi és Dr. Nagy Frigyes korábbi agrárminiszter, ott voltak az emlékdiplomájukat átvevő, idős gazdászok. Együtt ünnepeltek akadémikusok, a Széchenyi-egyetem vezetői, a társkarok dékánjai, a gazdászöltönyt büszkén viselő és a Gazdászhimnuszt mindig meghatottan, átéléssel éneklő óvári egyetemi polgárok.

A bicentenáriumi tanévnyitó ünnepség elnöksége (Fotó: Májer Csaba József)

"Egy igazi közösség érdeme a mai nap. Az akadémiai nagyságok, a szorgos munkatársak, a város szeretete, az alumni ereje csodákra képes. Egy közösség érdeme, melyet a természet és hivatásának szeretete tart össze. …A nagy elődöknek szobrokat, emléktáblákat állítottunk, az intézmény emblematikus megjelenése pedig maga a vár, mely 200 év után napjainkban a szemünk előtt újul meg" – mondta köszöntőjében Dr. Földesi Péter rektor. Az elsőéves hallgatókhoz fordulva azt kérte, hogy legyenek aktív részesei a lüktető, dinamikus, izgalmas közösségnek.

"Mert van még hely a várkertben további szobroknak. …Azok a helyek önökre várnak! Azt kérjük önöktől, hogy vigyék tovább, amit őseink elkezdtek, legyenek ennek a hivatásnak, közösségnek olyan kiemelkedő alakjai, akik szobrot érdemelnek, legyenek olyan szakemberek, akik az emberiség jövőjéért érzett felelősségükkel, szakmai tudásukkal a mindennapokban szolgálják hazájukat" - mondta a Széchenyi István Egyetem rektora.

"Mindnyájan jártunk egyszer az Akadémián. Kezdhetném így is, hiszen végtelenül büszke vagyok arra, hogy én is itt végeztem" – a Gazdászhimnusz sorait idézve fordult hallgatóságához Dr. Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető szerint kétszáz évvel ezelőtt elődeink arra a felismerésre jutottak Óváron, hogy tudás nélkül nem lehet sikeres mezőgazdasági tevékenységet folytatni. Azóta sincs nagyobb felismerés ennél az agráriumban. Csak a tudomány segítségével lehet megtalálni a választ az egyre sokasodó emberiség ellátására, zsugorodó termőföldek és csökkenő ivóvízkészlet mellett, a klímaváltozás közepette itt a Földön.

"A mosonmagyaróvári felsőoktatás kész arra, hogy megadja a modern kor kérdéseire a válaszokat" – hangzott el Dr. Nagy István agrárminiszter köszöntőjében
(Fotó: Májer Csaba József)

A ma előttünk álló kihívások olyan sokrétűek, amikre tisztán agrárválasz már nem létezik. A társtudományokkal karöltve lehet feltárni azt az összetett, a műszaki ismeretekre, informatikára is kiterjedő tudást, ami megoldásokat adhat, utalt az agrárminiszter a Széchenyi-egyetemhez kapcsolódás, az integráció előnyeire.

"A mosonmagyaróvári felsőoktatás kész arra, hogy megadja a modern kor kérdéseire a válaszokat" – zárta köszöntőjét Dr. Nagy István, figyelmeztetve a jövő szakembereit arra, hogy mindig okosan kell gazdálkodniuk, különben a termőföld kíméletlenül, szigorúan osztályoz.

Dr. Iváncsics János alpolgármester, aki szintén óvári gazdász, rámutatott, hogy az egyetem és a város egyaránt büszke múltjára, abból tud építkezni mindkettő. Feltárta különleges, családi kötődését az alma materhez.

"Az intézmény alapító okiratát 200 évvel ezelőtt, október 25-én írták alá, az első tanévnyitót pedig november 10-én tartották. Én október 25-én születtem, édesapám, aki az intézmény vezetője is volt, november 10-én. Ez az én misztikus kötődésem az óvári egyetemhez" - mondta az alpolgármester.

Az ünnepség az elsőéves hallgatók fogadalomtételével folytatódott, majd a Kühne Koncert Fúvószenekar adott műsort. Eljátszották az a lovasindulót is, amire az óvári lovasiskolában sok-sok versenyen lovagolt tiszteletköröket versenyzőként ifjúkorában Dr. Sótonyi Péter. Az Állatorvostudományi Egyetem rektorát, tanszékvezető egyetemi tanárát a Széchenyi István Egyetem tiszteletbeli doktori címével tüntették ki. Dr. Kóczy T. László professzor, a Széchenyi-egyetem doktori tanácsának elnöke olvasta fel a laudációt, amelyben sok más mellett elhangzott, hogy Dr. Sótonyi Péter 44 alkalommal nyerte el a legjobb oktató címet. 1999-ben „Az év legjobb oktatója Magyarországon" fődíjjal ismerték el tanári tevékenységét. Negyvenhét eredeti tudományos közleményének impaktfaktora 83,491, a független idézetek száma 1753. Az MTA doktora, a Magyar Anatómusok Társaságának elnöke, az Állatorvos-anatómusok Világszövetségének alelnöke.

A Széchenyi-egyetem tiszteletbeli doktora lett Dr. Sótonyi Péter (Fotó: Májer Csaba József)

"Édesapám, Dr. Sótonyi László 75 évvel ezelőtt lépte át az Óvári Akadémia küszöbét, mint hallgató. Azok között a preparátumok között nőttem fel, amiket ő készített, és itt a folyosón láthatók. A sors kegyeltjének tartom magamat, hogy ugyanabban az évben kaphatom meg a honoris causa doktori címet, amikor édesapám munkásságából kiállítás nyílt ugyanitt, és emléktáblát avattak a tiszteletére. Családunkban szinte mindenki Óváron végzett az Akadémián, édesapám, testvérem, nővérem, sógorom, nagybátyám" – sorolta Dr. Sótonyi Péter.

Az ünnepségen ugyancsak tiszteletbeli doktori címet vehetett át Dr. Horváth József, az MTA rendes tagja. A Pannon Egyetem professor emeritusa kutatói pályafutása során nemzetközileg is elismert eredményeket ért el többek között új vírusok leírásával, a növényvírusok gazda-parazita kapcsolatainak vizsgálatával, társnemesítőként vírusrezisztens paprika és babfajták előállításával. Virológiai konferenciákon 34 országban több mint 200 előadást tartott. Tudományos publikációi (881) és könyvei (10) tizenhét országban jelentek meg.

Az alapító igazgató, Wittmann Antal szépunokája, Johannes Hinterberger és Dr. Kalocsai Renátó Fazekas Imrének,
az Óvári Gazdászok Szövetsége elnökének adta át a Wittmann Antal-díjat (Fotó: Májer Csaba József)

Csak tettem a dolgomat, amelynek során a gondviselés öt alapvető dologgal ajándékozott meg. A szerencsével, az inspirációval, az elkötelezettséggel, az alázattal és az emberbaráti szeretettel. …A tudósvilágban a legfőbb mozgatóerő nem a társadalmi elismertség, nem a népszerűség, hanem a szigorú belső világ általi elismerés. …Dicső múltunk és még dicsőbb jövőnk összekötését, szakmai és emberbaráti kapcsolataink ápolását, és a munka örömének megélését kívánom" – mondta Horváth József akadémikus, akit professzor társa, Dr. Tenk Antal a neki dedikált könyvében Óvár nagy barátjának nevezett.

Dr. Szalka Éva dékán, Dr. Földesi Péter rektor és Dr. Markovszky György helyezték el az egyetem koszorúját az obeliszken (Fotó: Májer Csaba József)

A jubileumi tanévnyitó ünnepségen címzetes egyetemi docensi címet adományoztak Dr. Bánáti Ferencnek, Dr. Kerényi Zoltánnak és Dr. Szenthe Kálmánnak. Pintér-Péntek Imre, a megyei iparkamara elnöke emlékplakettet adott át Dr. Szalka Éva dékánnak. Az alapító igazgató, Wittmann Antal szépunokája, Johannes Hinterberger és Dr. Kalocsai Renátó Fazekas Imrének, az Óvári Gazdászok Szövetsége elnökének adta át a Wittmann Antal-díjat. Az ünnepség emlékdiplomák átadásával zárult. A közösen énekelt Gazdászhimnusz betöltötte a hatalmas aulát, belengte a várost, mint annyi sok szép napon az elmúlt évtizedekben, majd a résztvevők kivonultak az épület előtti térre, ahol felavatták és megkoszorúzták a bicentenárium tiszteletére emelt obeliszket. A 4,5 méter magas fekete gránit emlékmű, mint egy világítótorony sugározza a magyaróvári gazdászképzés fényét és dicsőségét. Az adományozó, Dr. Markovszky György fél évszázada maga is az intézmény hallgatója volt.

Nyerges Csaba

Forrás: kisalfold.hu

Magassy Soma által készített képek ide kattintva érhetők el.

Horváth Márton által készített képek ide kattintva érhetők el.

A Mosonmagyaróvári Városi TV riportja az eseményről: