Dr. Kelemen Lajos (1949-2018)

2018. május 16-án Máriakálnokon került sor az életének 69. évében váratlanul elhunyt Dr. Kelemen Lajos tanár úr, c. egyetemi docens búcsúztatására. Tanítványai, az óvári gazdászok családja emlékét örökre megőrzik. A következőkben Dr. Kalmár Sándor búcsúbeszéde olvasható.

Búcsúzni jöttünk most, Dr. Kelemen Lajostól, a férjtől, az édesapától, a nagyapától, a testvértől, az apóstól, a sógortól, a nagybátytól, a rokontól, a baráttól, a munkatárstól, a tanártól, jó ismerősünktől. A búcsú pedig elmondhatatlanul fájó. Erőtlen szavak ülnek a torkunkban, könnycseppekbe burkolva, melyeket a veszteség hatalma tart fogságban. Nehéz megszólalni. Elköszönni jöttünk.

Lajos 1949-ben született Levélen Kelemen Lajos és Palló Irén elsőszülött gyermekeként. Öccsével, Lászlóval és húgával, Irénnel szerető családban nőtt fel. Általános és középiskolai tanulmányait Mosonmagyaróváron végezte, 1967-ben érettségizett. Ezután a keszthelyi Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Karán szerzett agrármérnöki diplomát 1972-ben, így lett Óvári Gazdász. Első munkahelye a Lajta-Hanság Állami Gazdaság volt, előbb Mosonszolnokon, majd Hegyeshalomban dolgozott állattenyésztőként. 1976-ban bekerült az óvári egyetem Állattenyésztési Tanszékére tudományos munkatársként, és elkezdte a következő gazdász nemzedékeket oktatni, ami számára egész életében nagyon fontos volt. '81-ben a mezőgazdaságtudományi doktorrá avatták, majd átkerült az Alkalmazott Üzemtani Tanszékre és innen ment nyugdíjba címzetes egyetemei docensként 2008-ban.

1969 szeptemberében egy lovasbalesetnek "köszönhetően" ismerkedett meg élete szerelmével, feleségével, gyermekei Édesanyjával, Halmágyi Laurával. 1972. október 21-én házasságot kötöttek. 1973-ban megérkezett Laura, 1974-ben Lajos követte, 1977-ben Orsolya, majd 1983-ban Zsuzsanna.

Soha nincs olyan pillanat, mely alkalmas volna a távozásra. Rá emlékezünk, a Férjre, Édesapára, Családfőre, Nagyapára, Testvérre, Apósra, Sógorra, Rokonra, Barátra, Kollégára, Tanárra, akit egy láthatatlan ellenség, egy szörnyű betegség kiragadott az Élet áramlatából, mert már nem maradt elég ereje legyőzni. Elfogadta, hogy ideje lejárt, mennie kell. Ő talán tudta, hogy így lesz, a hátrahagyottak nem számoltak ezzel. Már nem lehet megérinteni, elment, távol van. Ez a távolság minden pillanatban fájdalmasan érződik. Ugyanez a távolság megidézi az együtt töltött idő emlékét.

Milyen ember volt Ő?

Végtelenül hálás volt Feleségéért, és az együtt töltött közel 49 évért, az utolsó pillanatig rajongásig szerette. Házasságuk, különleges kapcsolatuk követendő példa. Nagyon büszke volt Gyermekeire:
• az agrármérnök Csurira, aki nyomdokaiba lépett, és akivel szívesen folytatott szakmai eszmecseréket;
• Öcsire, akit tapasztalt egészségügyesként saját háziorvosaként emlegetett, és mindig teljes mértékben megbízott szakmai tanácsaiban,
• az örökmozgó Cinire, aki mindig Édesanyjára emlékeztette, kinek mindig nagy örömmel ment a kertjét, vagy éppen saját készítésű horgolásait csodálni;
• a szeleburdi Zuzura, aki még 34 évesen is az ő kicsi kislánya volt.

Sajátjaként szerette gyermekei párjait is:
- a szorgalmas, aranykezű Zolót,
- a gyönyörűen orgonáló egyetlen menyét, Erikát,
- a főztjét mindig dicsérő Tibit.

Szívesen töltötte idejét Unokáival:
• Bubival, akin mindig talált valami kedvesen szekálni valót,
• az ezermester, érettségiző Benyóval, aki korát meghaladó higgadtságával és intelligenciájával mindig lenyűgözte,
• Levivel, akivel mindig megtalálták a közös témát,
• a bolondos Marcival, kinek jó szakmai eredményeit, és ügyes kezét szívesen emlegette,
• a csupa szív Márióval, aki különleges helyet foglalt el szívében, és aki a mai napig hazavárja,
• a futballista Renátóval, kiben nagyra becsülte kitartását a sportban,
• a kis Bogival, aki mindig mosolyt csalt arcára – gyakran emlegette, hogy nem gondolta volna, hogy ennyi idősen még részesülhet abban a boldogságban hogy unokája szülessen, szívesen büszkélkedett fényképeivel az ismerősöknek,
• Leti és Nati, bár vér szerint nem voltak a leszármazottai, ugyanúgy szerette őket, mint a többi unokát.

Felesége testvérével, Ákossal különleges kapcsolatot ápolt. Legjobb barátjával, Gyurkával, általános iskolás koruk óta mélyreható beszélgetéseket folytattak az élet nagy dolgairól és még sok közös tervük volt a jövőben. Kollégáival jó kapcsolatot ápolt, de a szintén székely ősökkel bíró Jóskával munkaidőn kívül is jól megértették egymást.

Beszéde, egyenes tartása, tiszta tekintete önkéntelenül is tiszteletet ébresztett másokban. Soha nem tett különbséget, minden embert egyéni értékei alapján ítélt meg.

Munkatársai tisztelték, tanítványai felnéztek rá. Szigorú volt, következetes, ám igazságos. A tanítás volt a Hivatása, igyekezett tudását humorral és érdekes történetekkel fűszerezve átadni a következő generációnak. A Katedra nagyon sokat jelentett neki, óriási elkötelezettséggel, szívvel és lélekkel tanított. Bízom benne, hogy a jelenlévők közül mindenki magáénak tudhat valamit szellemi kincsestárából.

Gyermekei sok szép emléket őriznek szívükben: közös kirándulások horgászat, bográcsozás, gombaszedés, piknikezés. A szerény anyagi körülmények ellenére soha, semmiben nem szenvedtek hiányt. A veszteséget, ami a Családot érte, nem lehet kifejezni, az érzéseket, amiket a hiánya okoz, lehetetlen szavakba önteni. Ő volt az APA, aki mindig mindenre tudta a választ, aki a problémákat megoldotta. Gyermekeinek és Feleségének kollégái, barátai kivétel nélkül mind tisztelték, sőt megszerették őt. Mindig kapható volt egy tartalmas beszélgetésre, nem volt olyan téma, amihez ne tudott volna hozzászólni. Gyermekei nap mint nap az általa készített szendvicsekkel indultak iskolába, elkísérte őket az osztálykirándulásokra, kislányként reggelente megfésülte a hajukat. Ha szomorú volt bármelyik családtagja, mindig volt hozzá pár vigasztaló szava.

A Kelemen Családban soha, senki nem volt egyedül. Papó szavak nélkül is mindig tudta, ha Feleségét, Gyermekeit, Unokáit valami bántotta. Mindig meghallgatta Őket, majd jó tanácsokkal, lélekgyógyító nevetéssel, csontropogtató öleléssel adott vigaszt. Megbízható Férj és Édesapa, Nagyapa volt, Szerettei mindig tudták, hogy bármikor, bármivel fordulhatnak hozzá. A Család számára feleségével együtt mindig ők voltak a biztos pont, akikre minden körülmények között számítani lehetett. Gyermekeiket akár erejükön felül is segítették.

Ízig-vérig székely ember volt, rendkívül büszke gyökereire. Öccsével, Lacival évente kettesben hazalátogattak Erdélybe, hogy élvezzék a kellemes testvéri beszélgetéseket, s hogy magukba szívhassák az Ősök erejét, mentalitását. Kívánságának megfelelően hamvait Családja Székelyföldön helyezi örök nyugalomra.

Jókai Mór így ír a székelyekről:

"Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely. Kitűnő sajátságokkal elhalmozott egy nép. Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen. És amellett megvannak benne minden nemzetnek a jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mint a svájci; szavatartó, hidegvérű, mint az angol, okos, vállalkozó, számító, mint a zsidó; jó katona, mint az arab; mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz; magán segíteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; találékony, mint a jenki; tiszta, mint a hollandi; demokrata, szabadelvű, mint a francia; és kitartó mint az orosz; és mindenek felett szapora, mint a zsidó és a szláv; vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon."

Nem volt vagyonos, de gazdagabb volt a legtöbb embernél, hisz a Szeretteinkkel töltött idő a legnagyobb Kincs, melyet magunkénak tudhatunk.

Nagyon szívesen, és rendkívül jól főzött, amolyan igazi házias módra. Sem az élet során felmerülő nehézségek, sem betegsége nem akadályozta meg, minden körülmények között ragaszkodott a szombati családi ebédekhez, melyre nagy örömmel várta a Gyermekeket, Unokákat. Az Ő töltött káposztája tette a Karácsonyt Ünneppé, a hangulatot meghitté.

Nem csak az ételek elkészítésében jeleskedett, hanem az elfogyasztásukban is örömét lelte. Olyan jóízűen és jó étvággyal evett, hogy ha valaki meglátta, tüstént megéhezett és csatlakozott hozzá. Asztaluknál mindig akadt még egy hely. Unokájával, Márióval szinte szertartássá vált a közös vacsora, természetesen lehetőség szerint vágódeszkáról, bicskával.

A humor - mindig szerves része volt életének, szívesen nevetett és nevettetett. A Piedone filmeken még századszorra is tudott szívből kacagni. Utolsó napjaiban is viccelődött, mert úgy akart távozni, hogy Feleségét, Gyermekeit, Testvéreit mosolyogni látja, ezzel is oly önzetlenül megkönnyítve számukra a búcsúzást. Tudta, hogy addig nem veszítjük el Férjünket, Édesapánkat, Nagyapánkat, Testvérünket, ameddig őrizzük őt a szívünkben.

A Család szíve volt, az alapja. Teste eltávozott, ám szelleme, jelleme tovább él a hátramaradottakban. Barátok jönnek, mennek, de a szülők-gyermek közötti kötelék oly erős, hogy semmi nem szakíthatja szét. Ő sem volt egyedül. Úgy távozott a földi létből, hogy Kedvese és Gyermekei fogták a kezét, szeretettel átkísérték. Az utolsó szavak, melyeket hallott, hogy elmondták neki, mennyire szeretik. Tudta, hogy nem lesz magányos, Szerettei minden pillanatban mellette voltak, amiképpen ő is mellettük. Ugyanúgy távozott, ahogy egész életét élte: MÉLTÓSÁGGAL.

Felesége, a következő szavakkal búcsúzik tőle:

Papókám, hálás vagyok a Sorsnak, hogy megismerhettelek. Az együtt eltöltött 49 évben voltak könnyebb, voltak nehezebb időszakok, de egymás kezét fogva, egymást segítve mindig mindenre találtunk megoldást. Különleges kötelék fűz minket össze, szavak nélkül is megértjük/megértettük egymást. Életünk nagy vágya beteljesedett: egy szép nagy Család.

Büszkén tekintünk Gyermekeinkre, Házastársaikra, Unokáinkra, ezért már érdemes volt élnünk. Nagyon nehéz szavakba önteni az érzéseimet, egyelőre csak a kínzó fájdalmat, szomorúságot és nagyfokú hiányodat érzem, szívem egyik felét magaddal vitted. Ha lehetne egy kívánságom, azt szeretném, hogy még egyszer átölelhesselek. Most búcsúzom Tőled: örökké szerető Feleséged!

Végezetül hallgassuk meg egy együtt a Székely Himnuszt, ami könnyeket csalt a szemébe.....

Dr. Kalmár Sándor

 

Az alábbi, Dr. Kalmár Sándor és az Óvári Gazdászok Szövetsége archívumából származó képekkel búcsúzunk Tanár Úrtól.