Csendesebb vizeken

"Fazekas Imre, a jánossomorjai mezőgazdász" alcímmel jelent meg a Mosonvármegye 2015/6. számában egy interjú Szövetségünk elnökével. Vizsy Ferenc írását az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Ahogy felidézem magamban Munkácsy, Glatz Oszkár, Csók István, Hollósy egy-egy képét, egykori kisgyerek szemmel látom az ekével szántó parasztot, a magvető sihedert, a szénagyűjtőt, a kukoricatörőt, a rendet vágó kaszást, a hazatérő aratót. A flaszteren azonban könnyen gondolja az ember, hogy talán már nincs is földmíves, hogy gyárban készül a krumpli, az alma meg a tej.

- Pedig lipóti gyerekként engem is a kétkezi munka fogott meg. Kisbarátom agronómus édesapja volt a példaképem, és már akkor eldöntöttem, hogy mezőgazdász leszek. 1987-ben szereztem agrármérnöki diplomát az óvári egyetemen. Utolsó előtti évemben az akkor nagyon jó nevű jánossomorjai Kossuth Tsz-be kerültem gyakorlatra. Egy év elteltével friss diplomásként és ifjú házasként itt leltem munkára is - meséli Fazekas Imre, a Szemes Művek Kft. ügyvezetője.

 

… és ifjú titánként meg akartad váltani a világot.

- Úgy bizony! De ahogy korosodik az ember, úgy lesz egyre bölcsebb. Igaz, hogy ennek a bölcsességnek a fele inkább lustaság – neveti el magát az óvári gazdász.

Én inkább impulzív, izgő-mozgó-nyüzsgő embernek ismerlek.

- Az is vagyok, de ma már nem úgy, mint régen. Egy pofontól lenyugszik az ember! Nekem pedig kettő is volt… Igazi sikertörténetnek indult az életem. Jánossomorjára kerülésem utáni 3. évben már én vezettem a szakma szerint elkülönült hét kerület egyikét. A rendszerváltozás után azonban a kárpótlási jeggyel kihúzták alólunk a talajt, ráadásul a privatizációs hullám is elért bennünket. Így aztán 1994-ben 25 társammal, 32 alkalmazottal megalapítottuk a Szemes Művek Kft-t. Növénytermesztéssel, állattenyésztéssel, mezőgazdasági szolgáltatással foglalkoztunk. A földet és az eszközöket eleinte a téesztől béreltük, de 2000-re mindet megvásároltuk. A magunk urai lettünk. A törzstőkénk 100 millióra, éves árbevételünk 300 millióra nőtt. Nagyoknak kicsik voltunk, kicsiknek meg nagyok. Tőkehiánnyal és likviditási problémákkal küszködtünk, ráadásul az ezredforduló táján jelentősen átalakult az agrár-környezet. De leginkább a piaci viszonyok megváltozása tette be nekünk a kaput.

A multik?

- Úgy van! Az áruházláncok külföldi, lejárt szavatosságú húsokat hoztak be, tönkre téve így a hazai vágóhidakat, az egész magyar húságazatot. 2002-ben mi is padlóra kerültünk, kétezer bérhizlalású sertés maradt a nyakamon. Százmilliós veszteség! Konokul mondogattam, hogy ezt nem lehet velünk csinálni, ez nem lehet a vég – előremenekülök! Vettem még ezer sertést, és hizlaltam, hizlaltam. Majd ott álltam a rengeteg két mázsán felüli állattal, amelyeken csak kótyavetyén tudtam túladni.

Mivel itt vagy, itt van a cég, ez nem jelenthette a világvégét.

- Két fronton indítottam meg a harcot a megmaradásért. Karcsúsítottam és hitelezőkkel egyeztettem. Ahogy pénzem lett, kifizettem a dolgozóimat, a kis hitelezőket, így a nehézség ellenére is megőriztem a cég becsületét. A csődtárgyalásokon ugyan sikerült átütemezni az adósságot, de 2003 még így is kétségek között indult…

… de a jó termés kihúzott a csávából…

- Éppen ellenkezőleg. A nagyon aszályos nyár gyenge minőséget és közepes eredményt hozott. De nem csak bennünket, egész Európát sújtotta a szárazság. Gabonahiány mindenhol! Nosza, az MNB-től kedvezményes hitelhez jutottam és gabonafelvásárlásba fogtam. Az árak az égig szöktek. Jó évek jöttek. 2008-ban már 2 milliárdnyi árbevételünk volt. Lecseréltük a régi gépeket, felújítottuk a tisztítóüzemet, hídmérleg és új csarnok épült, bővítettük a régi raktárt, s lett egy új magtárolónk is. Nem csak a gabonafelvásárlásnak köszönhettük a fejlődést, de az EU-csatlakozás is megnövelte a mozgásterünket.

A szerencsés megmenekülés után, gondolom, a cél a csillagos ég volt.  

- Igaz, szerencsénk is volt, de mi magunk is sokat tettünk a szebb jövőért. Évekig ment a szekér, de egyszercsak ég és pokol összeért. Jött a gazdasági válság. A mezőgazdaság tavasszal és nyáron hitelből él, amit az őszi eladásokból fizet vissza. De a bankok most igen súlyosan mérték a kölcsönöket, sőt a meglévőkre is több jel-zálogfedezetet követeltek. A piac egyik napról a másikra összeomlott. Nekem is beszorult tízezer tonna gabonám. Emellett a svájci frank mizéria is érintett bennünket.

Egyszer fent, másszor lent.

- De milyen lent! Noha 11 partnerrel megállapodtam a fizetések átütemezéséről, és eladtuk, amit csak lehetett, ez még sem volt elég. Tőkés társat, szakmai befektetőt kerestem, de másképpen alakult. Az AGROWIRT megvette a gabonafelvásárlási üzletemet piaccal együtt. Öt-hat év távlatából mondhatom, egyikünk sem járt rosszul.

És most itt van egy filigrán, de hosszútávon is életképes gazdasági vállalat. 

- Évi 300 milliót hoz a cég. 400 hektáron gazdálkodunk, további 300 hektáron mezőgazdasági szolgáltatást végzünk. Négy emberrel, de ha a munka dandárja van, én is nyeregbe szállok. Van egy napi 4000 tojást adó „gyárunk” is, 3 fővel. A „Boldog tyúkok otthona” egy szabadtartású, tojófészkes épület, amelyben 5600 baromfit tartunk. És még hárman vagyunk a cég alkalmazásában. Jól vagyunk, biztos lábakon állunk. Időközben az egyetem mintagazdasága lettünk, fajtakisérleteket végzünk, új technológiákat próbálunk ki, gyakornokokat fogadunk. Egyszerűbb szerkezetű, de profin működő cég lettünk. Húzunk, mint a vadludak!

Ez nagyon stílusos hasonlat, hiszen te vadász is vagy.

- Szeretem a természetet, a társaságot, ezért járok vadászni. Elsősorban vad-disznóra, nyúlra, őzre szegezzük a puskát. A hasonlattal azonban másra utaltam. A Vadludak a régi lipóti fiúk egy baráti közössége, akik jóban, rosszban összetartoznak, és a feltöltődésemhez jelentősen hozzájárulnak. Büszke vagyok rájuk, remélem, nem haragszanak, ha név szerint is megemlítem őket: Bertalan doki a feleségé-vel, Tóth Péter, a lipóti „pék”, az ügyvéd Palatinus János…

Ötvenes éveid közepén jársz. Hogyan tovább? 

- Már csak a motoromon szeretek száguldozni, az életben megfontoltabban haladok. Ötvenedik születésnapomra írtam, hogy „Nehéz küzdelemben harcoltam az életemet végig, jegenyefák, jegenyefák nem nőnek az égig.” De nem temetem magam, mert nekem még van dolgom a földön. Jövőre lesz 30 éve, hogy Horváth Csilla a feleségem. Eredetileg földrajz-történelem tanár, most viszont ő a cég gazdasági vezetője. És ott van a mi két büszkeségünk: Flóra, aki a Corvinus-on nemzetközi tudományokból diplomázott s most politológiát tanul, aztán a „kis” Csilla, aki pszichológus lesz. Azt szeretnénk, ha nekik már könnyebb lenne, mint annak idején nekünk.

Voltál sportköri elnök, három cikluson át önkormányzati képviselő, most az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöki tisztét töltöd be, a kudarcokkal együtt is sikeres vállalkozó, s mint magad mondtad, korodnál fogva bölcs ember. Elégedett vagy? 

- Ha újra kezdhetném, megint csak agrármérnök lennék, és újra Csilla lenne a feleségem. Az élet olyan, mint a műkorcsolyaverseny. Van egy kötelező és egy szabadon választott kűr. Akkor nyersz, ha mindkettőben kiválóan teljesítesz. A munka, a család, az emberi kapcsolatok a társadalmi konvenció szerint elvárt kötelező gyakorlat. A hobbijaim, a Vadludak, a vadászat, a motorozás, a tréfás verseim jelentik az én szabad kűrömet. Akkor érzem jól magam, ha a kettő egyensúlyban van – mondja mintegy zárszóként az agrárvállalkozó.

Bekukkantunk az ipari méretű „tyúkólba”, ahol kézimunkával mérik, tisztogatják, szortírozzák csomagolják a tojásokat. „Ezeket nem látja nagykereskedő, mert a háztól elviszik.” Mérnök ember lévén megcsodálom a gépeket. Érdeklődésemet látva, Fazekas Imre visszalép: „Ezt a traktort nézd meg! 222 lóerő, klimatizált fülke, hifi, érintőképernyős vezérlés, navigációs rendszer. Ez már nem az a paraszti munka, mint a mi gyerekkorunkban. Kis túlzással szólva, ebben nem lesz sáros az ember lábán a lakkcsizma.”

Vizsy Ferenc