Az állatok elhelyezése és tartása
Gyermekek a mezőgazdaságban mintaprojekt
Az állatok elhelyezése: Az ember a háziasított állatokat azok jóléte és megfelelő termelése érdekében mesterséges környezetben tartja. Ilyen mesterséges környezet példaul az istálló és az ól, ahol a hőmérséklet, a páratartalom, a fény, a levegőmozgás szabályozható.
A nagyobb testű állatoknak sok esetben elég a fedett, de oldalról nyitott istálló, ami a szélsőséges időjárástól védi őket. Ezekkel ellentétben a sertés- és baromfiistállók általában zártak, amelyekben fűtéssel biztosítható a megfelelő hőmérséklet a fiatal állatoknak. Az újszülött és fiatal állatok esetében szükség lehet helyi hőforrásra a nagyobb hőigény kielégítésére.
Az istállókban természetes és mesterséges világítást alkalmazhatunk. A fénynek fontos betegségmegelőző hatása is van (hatására képződik a D-vitamin, amelynek hiánya betegséget idézhet elő).
Fontos, hogy az állatok mindig friss levegőhöz jussanak, a felesleges hőt és párát szellőztetéssel vezessük el. Ez megoldható természetes úton, ajtók és ablakok kinyitásával, illetve mesterséges módon, szellőztető berendezések alkalmazásával.
Az állatok tartása: Az állattól, mely környezetével szoros kölcsönhatásban van, csak nyugodt körülmények között várható el megfelelő termelés. Különböző elhelyezési, tartási rendszerek alakultak ki az egyes állatfajoknál. Az egyes tartásmódok a következők: kötött tartás, kötetlen tartás, természetszerű tartás.
- Kötött tartás: elsősorban a szarvasmarha- és lótartásban alakult ki, hogy a zárt istállóban lekötve tartjuk az állatokat. Ilyenkor az állat mozgását korlátozzuk. E tartásmódot napjainkban az állatvédelmi előírások betartása miatt több helyen megszüntetik vagy átalakítják.
- Kötetlen tartás: kötetlen tartásnál az állatok zárt vagy félig nyitott, esetleg teljesen nyitott istállóban szabadon mozoghatnak. Az elhelyezés együtt vagy csoportokban történik.
- Természetszerű tartás: az állatok természetszerű tartási körülmények között is kiválóan termelhetnek. Ennek a tartásnak nem feltétele a drága kőépületekben történő állatelhelyezés, hanem cél a szélsőséges körülményektől való védelem.
Az istálló belső kialakítása: Az istállók etető-, itató-, pihenő- és trágyázórészekkel rendelkeznek, de bizonyos esetben ezek nem különülnek el.
A pihenőrész területe az állatok nagyságától és számától függ. E terület kialakításának előnye, hogy az állat számára a legtermészetszerűbb. Hátránya, hogy a csoporton belül az állatok nyugtalaníthatják egymást.
Az etetés történhet etetőútról, vagy szállítószalagról, illetve kiadagolható jászolba, vályúba, modernebb megoldáként önetetőből is.
Az istállóban keletkezett trágya lehet almos trágya (bélsár+vizelet+alom), valamint hígtrágya (bélsár+vizelet+mosóvíz). Ez a trágyázórész kialakításán múlik, amely függ: állatfajtól, kortól, és tartástechnológiától. Ez lehet:
- mélyalmos: itt az alom szárazságát úgy biztosítják, hogy a trágyára friss almot szórnak (általában szalmát). A növekvő mélyalmot állományváltáskor, vagy évente egy-két alkalommal távolítják el. Ezt a megoldást használják, kötetlen szarvasmarhatartásnál, juhászatokban, kecsketartásnál, pecsenyecsirke-nevelésnél, de egyes esetekben a sertéshízlalásban is alkalmazzák.
- almos: az almos trágyát kézzel távolítják el naponta az állatok alól. Alkalmazzák kötött tartású szarvasmarhatartásnál, lovaknál, kistermelők sertéstartásnál.
- rácspadozatos: itt a a trágya áthullik a rácspadozaton trágyacsatornába, amely a trágyaaknába vezeti azt.
Fontos, hogy az állat számára folyamatosan tiszta, száraz helyet biztosítsunk!
Az istálló tartozéka lehet még a kifutó. Az állatok természetes környezetben érzik jól magukat, ezért mindenképpen ajánlott, hogy az istállóhoz tartozzon kifutó, amelynek nagyságát az állatállomány mérete szabja meg.
TÁMOP-3.3.17-15/1-2015-0003
Gyermekek a mezőgazdaságban mintaprojekt
