Szántóföldi növények
Gyermekek a mezőgazdaságban mintaprojekt
Szántóföldi növények szántóföldeken termesztett haszonnövények. Ezeket a növényeket ugyanabban az évben vetik és takarítják be Az alábbiak szántóföldi növények:
• gabonák,mint a búza, a tavaszi árpa, a zab és a kukorica, a stb., amelyek keményítőben gazdagok;
• olajnövények,mint a repce, a napraforgó, melyek olajban gazdagok.
Ezek a növények látnak el minket élelemmel. Legtöbbjük állatok etetésére is használjuk.
Őszi búza: A búza tudományos neve latin eredetű (azt jelenti: szétdörzsölök, csépelek). A magyar búza szó bolgár-török eredetű. A honfoglaló magyarok ázsiai vándorlásuk során találkoztak a kétszemű búzával, és ezt hozták magukkal. A búzának - mint a Pázsitfűfélék családjába tartozó növénynek - bojtos gyökérzete van. A mag csírázása után először a búza főgyökere (alapgyökér) jelenik meg, majd a szikközépi szárból kifejlődnek az elsődleges hajtáseredetű gyökerek, a mellékgyökerek. A másodlagos hajtáseredetű - járulékos - gyökérzet tavasszal, a bokrosodási csomóból hajt ki. A búzának füzéres füzér összetett virágzata van, kalásznak hívjuk. Egy kalászban 15-20 db kalászka található. A búza szemtermése egyetlen termőlevélből (felső állású magház) kialakult száraz, zárt termés. Egyetlen mag található benne, a maghéj és a terméshéj szorosan összenőtt. A búza ezerszemtömege 21-55 g.
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=3jk-GcrSCDg
Tavaszi árpa: A Hordeum nemzetségbe tartozik, amelyhez kb. 16 vad árpafaj tartozik, de a kultúrárpák is formagazdag növények. A vetésterület nagysága szerint a gabonafélék között - a kukorica és a búza után - a harmadik helyet foglalja el. Az árpát hazánkban többféleképpen hasznosítjuk: nagyon értékes abraktakarmány, különösen a sertéstenyésztés részére nélkülözhetetlen; fontos nyersanyaga a sör és a malátagyártásnak, de kásaként - árpagyöngy - emberi fogyasztásra is alkalmas. Az árpát a kőkorszakból visszamaradt leletekben együtt találták a búzával. Ez azt bizonyítja, hogy az árpa egyike a legrégebben termesztett gabonaféléknek. Keletkezési helye valószínűleg Elő-Ázsia volt Az árpa öntermékenyülő növény. Meleg, száraz időjárásban a tavaszi árpa gyakran már a levélhüvelyben (hasban) megtermékenyül. Az árpának pelyvás szemtermése van, de vannak csupasz szemű változatok is.
Rozs: A perjefélék családjába tartozó gabonanövény. Közeli rokonságban áll a búzával és az árpával. Felhasználható liszt- és kenyérkészítéshez, alkoholtartalmú italok előállításához. Állati takarmányként is hasznosítható. A rozs minden valószínűség szerint Kis-Ázsiából származó gabonafélénk. Körülbelül 2500 évvel ezelőtt nemesíthették a hegyi rozsból. Európában csak ezt követően terjedt el. A mai a Törökország területén, ásatásoknál találtak kis mennyiségű nemesített rozst a régészek. Alkalmazkodóképessége gabonafélék között a legjobb, kiváló hideg- és szárazságtűrésű növény. A rozsból őrölt liszt kevesebb zsírt és több ásványi anyagot tartalmaz, mint a világosabb színű búzaliszt. A rostokban gazdag rozs kedvező élettani hatást fejt ki az emberi szervezetre.
Zab: Olyan gabona, amit leginkább takarmánynak termesztenek. A népvándorláskori Ázsiából jövő lótenyésztő népek (avarok, magyarok) hozhatták magukkal. Ismert takarmánynövény, Magyarországon főleg lóabrakként hasznosítjuk. Észak-Európában kását őrölnek, Belgiumban sört főznek. Angolszász területeken elterjedt reggeli étel zabpehelyként.
Kukorica: A perjefélék családjába tartozó, lágy szárú, egylaki, váltivarú, egynyári növény. Amerikában őshonos, Európába a gyarmatosítással került. Ma a legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk. Népies nevei: tengeri, törökbúza, málé Ez a háziasított növény önmagában szaporodásra képtelen. Magjai nagyméretűek és túl sok van belőlük, ezért a lehulló magvakból kikelő csírák egymást fojtják meg. A termesztett kukorica minden ma létező fajtáját emberi tevékenység (nemesítés) hozta létre. Az eddig talált legidősebb kukoricamaradványok a Teohuacán-völgy (Mexikó) egyik barlangjából kerültek elő, és körülbelül hatezer évesek. A kukorica olyan pázsitfűféle, ami egynyári, kalásztengelye (kukoricacső) kemény és tagolatlan, a kalászkák párokban helyezkednek el, a szemek a csövön hosszanti sorokba rendeződnek. A kalászkák kétalakúak, a csövön szemekké, a pollentartó virágokon pedig címerré alakulnak. Fontos jellemzője még az egylakiság. A kukorica nővirágzatát, a bibét és a szokatlanul hosszú bibeszálakat, hétköznapi nevein kukoricabajusznak, kukoricahajnak szokták nevezni. A kukoricát elsősorban emberi táplálékként és állatok takarmányozására használjuk.
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=qAWOza8-CzY
Napraforgó: Magyarországon a legfontosabb, a legnagyobb területen termesztett olajnövény. Észak-Amerika nyugati feléről származik. Az indiánok már 3000 éve termesztették. Európába az 1510-es években hozták át. Eleinte dísznövénynek termesztették; kertészeti változata a dísznapraforgó. Haszonnövénnyé azután vált, miután Bunyan 1716-ban Angliában szabadalmaztatta a napraforgóolaj sajtolásának módszerét. 1–3 m magasra növő, el nem ágazó szárú, kórós lágyszárú. Szára dudvás, belül szivacsos; érés közben durva, érdes felületű, megfásodott kóróvá alakul. Gyökérzete fejlett, a sűrűn növő, fehér gyökereket „esőgyökereknek” is nevezik, mert tömegesen akkor fejlődnek ki, ha a napraforgó sok csapadékot kap. Ennek hiányában a vizet a mélyebbre nyúló és ugyancsak nagy szívóerejű gyökereivel veszi fel. Nagy, szív alakú, serteszőröktől érdes levelei vannak. Virágzatának peremén fészek-pikkelyeket találunk. A fészekvirágzat szélén vannak a rovarok csalogatására szolgáló, sárga, nyelves virágok. A tányér közepe felé haladva, szabályos körökben helyezkednek el a hímnős csöves virágok, amelyekben a porzók előbb érnek, mint a bibe. Ezért a napraforgókat kölcsönös beporzással, rovarok termékenyítik meg. Termése a fajtától függő színű és méretű, egymagvú kaszat. A magbél (szotyola vagy makuka) nyersen, olajban sütve, vagy szárazon pirítva is ehető. A nyers mag csíráztatva és salátákba, szendvicsek tetejére szórható. Virágrügyeit nyersen salátákba teszik, párolva zöldségként ehető. Értékes, sütésre is alkalmas olaj sajtolható belőle, amelyet nagyobbrészt étolajként hasznosítjuk, de a margarin és a szappan gyártásának is fontos alapanyaga. Az olaj előállításakor visszamaradó extrahált darát fehérjedús takarmányként állatoknak adják.
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=TL7fvASOZC0
Repce: Értékes ipari növény; a magjából olajat ütnek. A mediterrán vidékről származik, az Indus völgyében már időszámításunk előtt 3000-ben termesztették. Már az ókorban eljutott Kínába és Japánba; mára a mérsékelt éghajlati övben az egész világon termesztik. A repceolajat főleg két fajtájából: a réparepcéből és a káposztarepcéből állítják elő. Nálunk inkább a káposztarepce terjedt el. A növény 75–125 cm magas lehet. Levelei kékeszöldek. Virágai fürtökben nőnek; az egyes virágok 15–30 mm-esek, jellegzetes élénksárgák. Termése, a becő 5–10 cm hosszú, keskeny. Egy-egy becőben 15–40 magot találhatunk. Az őszi repcét augusztus végén vetik, június-júliusban aratják. Felhasználási lehetőségei: repceolaj felhasználásáról már az időszámítás előtti utolsó századokból vannak feljegyzések. Európában a XIII. századtól állítottak elő repceolajat. Az olajpogácsa nagyon tápláló olajgyári hulladék, amelynek hátránya, hogy az állat emésztőszerveiben káros anyagot fejleszt, tehát egy-egy nagy állatnak legfeljebb napi 1–2 kg adható. A repceméz folyékonyan világos színű, de napok alatt hófehér, apró szemcsékké kristályosodik.
TÁMOP-3.3.17-15/1-2015-0003
Gyermekek a mezőgazdaságban mintaprojekt
