Meghívó Gyimóthy Gábor rendhagyó szakkollégiumi előadására

Kedves Óvári Gazdász Barátunk! Kedves Érdeklődők!

A Cserháti Sándor Szakkollégiummal közös szervezésben a 2013/2014. tanév következő - rendhagyó - előadást Gyimóthy Gábor magyar származású svájci író, költő, műfordító tartja 2013. november 6-án (szerdán) 17:30-kor a Cserháti Sándor Kollégium Konferenciatermében (Mosonmagyaróvár, Gazdász u. 10.), melynek meghívója itt tölthető le!

Gyimóthy Gábor svájci irodalmár - civilben természettudós, feltaláló és ipari formatervező - 1956-ban disszidált Ausztriába, majd onnan települt Svájcba. A kiváló humorú művész a magyar mellett anyanyelvi szinten beszél németül, folyékonyan angolul, jól olvas és társalog franciául, még iskolás évei alatt megtanult latinul és oroszul, később olaszul, spanyolul és japánul is. Szerelme a magyar nyelv iránt azonban örök érvényű, hiszen verseiben vissza-visszatérő motívum anyanyelvének dicsérete.

Ennek kapcsán "Nyelvőrző" előadássorozatot folytat, személyes küldetésének érzi a magyar nyelv egyedülállóságának, szépségének és napjainkra egyre hanyatló helyességének megőrzését. Előadásait ingyenesen tartja. Sziporkázó elme, nem kevés humorérzékkel megáldva. Előadásai figyelmébe ajánlhatók mind az iskola 7-8. osztályát végzőknek, gimnazistáknak, mind a gondolkodó felnőtt, a magyar nyelv és kultúra iránt felelősséget érzőknek.  

Vidám szójátékait kötetbe gyűjtötte, a műfajilag és nyelvfordulatokban gazdag, változatos gyűjtemény a szerző alapos műveltségéről, sziporkázó szellemességéről tanúskodik. A magyar nyelv különlegességét "Nyelvlecke" című költeményében (alább olvasható illetve itt meghallgatható Száday Gergely ifjú előadótól) fejezi ki a legtalálóbban, amikor a megy szó jelentését annak több mint 70 rokon értelmű megfelelőjével írja le. - Amikor verset írok, gyakran szándékomban sincs verset írni, csupán játszadozom a szavakkal, és a végén összeáll a vers. Lehet, hogy régimódi elképzeléseim vannak afelől, milyen is legyen egy vers, de én valahogy mindig úgy gondolkoztam, hogy rímelnie kell, üteme legyen, sőt még az sem árt, ha mondanivalója is van - vallja munkásságáról. Gyimóthy Gábor legismertebb művei: "Tillárom versek", "Van egy madár", "Hét és hó", "Szerelem a szavakat", "Mar-has-ág", "Örök szerelmem", "A kacsalábon forgó vár". Fordításai közül kiemelkedik Wilhelm Busch híressé vált "Max és Móricz" című, sok nyelven kiadott klasszikus német, hét csínyből álló története, amelyben a két főhős rosszcsont gyerek mindenkit rászed.

A következő vendégelőadónkról bővebben az alábbiakban - illetve személyes honlapján (http://www.nyelvkritika.hu/) - olvashatnak. Az eseményre tisztelettel várunk minden érdeklődőt! A szakkollégiumi előadássorozatról további információt itt talál!

Üdvözlettel: Németh Attila, ÓGSz titkár

 

Gyimóthy Gábor költő, író, műfordító Budapesten született, azonban a forradalom kitörése megakadályozta, hogy szülőhazájában fejezze be középiskolai tanulmányait, így végül az innsbrucki magyar gimnáziumban érettségizett. Utána Svájcban telepedett le, ahonnét hamarosan Németországba költözött, hogy ipari formatervezést tanulhasson, amire abban az időben Svájcban még nem adatott lehetőség. 1964-ben ismét visszatért Zürichbe, ahol azóta is mint konstruktőr és formatervező keresi a kenyerét.

A költő, maga ilyenformán fogalmazza meg, hogyan talált rá hűséges szerelmére, a saját anyanyelvére: "Noha kevés tehetségem van az idegen nyelvekhez; tanulni, helyesebben tudni, szerettem volna egy egész csomót. Még Magyarországon tanultam latint, oroszt és spanyolt. Az osztrák menekülttáborokban arról álmodtam, hogy megtanulok tíz nyelvet. Persze ott időmilliomos voltam. (Ebben a tíz nyelvben a német nem volt benne.) Később tanultam angolt, franciát, olaszt és japánt, de a sors gunyoraként, az egyetlen nyelv, amelyben elértem az anyanyelvi szintet majdnem megközelítő tudást, a német lett. A nyelvekkel való foglalkozás eredménye, hogy beleszerettem a saját anyanyelvembe (volt összehasonlítási alapom!) és elkezdtem verseket írni."

Közel húsz évig azonban eszébe sem jutott, hogy versei másokat is érdekelhetik. Első verses kötetét Gilde Barnabás (DUNA Könyvkiadó) 1999-ben "Tillárom-versek" címmel adta ki. Azt követte egy madarakról szóló verses kötet, majd három magyar szójátékvers gyűjtemény és egy német-angol-francia-nyelvű. Továbbá megjelent két gyerekeknek szóló könyve, a "Találós-madár-mozaik" és "A kacsalábon forgó vár", ugyancsak a madarakról szóló verses kötete. Egy másik német nyelvű könyve a "Mondgedichte", melyet csodálatos fotókkal illusztrált. Fordításai közül kiemelkedik Busch Wilhelm híres gyermek elbeszélése a "Max és Móricz" magyar nyelvre való nagyszerű átültetése, melynek érdekessége, hogy kétnyelvűen adatta ki.

A "Nyelvlecke" (1984) talán a legismertebb költeménye, ahol a menni szó jelentését több mint 70 rokon értelmű megfelelőjével írja le. Ami a "Nyelvleckéből kimaradt" címmel a közelmúltban (2008) megjelent versében további 68 a helyváltoztatással kapcsolatos igét szed rímbe. Varga Csaba író, "Mire lehet büszke a magyar" című írásában így nyilatkozik: "És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá."

Gyimóthy Gábor anyanyelv szeretete nem csak versek írásában nyilvánul meg, hanem abban is, hogy Magyarországot járva-kelve lázadozik a mai helytelen, sekélyes magyar nyelvhasználat ellen. Sőt ennek hangot is ad, hisz mindenfelé, otthon és külföldön is, hívják előadásokat tartani, de szerepelt már a magyar rádióban és televízióban is. 

Forrás: www.tapiokultura.hu

 

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet – és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó – egy kép – egy zamat!

Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki „beslisszol” elinal,
Nem „battyog” az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz –
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!

Forrás: www.magyarhaz.ch