Egy elfeledett rektor - Sedlmayr Ernő Konrád

Hazánkban teljesen elfeledett Prof. Dr. h. c. Sedlmayr Ernő Konrád (1868-1939) személye, aki a Magyaróvárról elkerült professzorok, óvári gazdászok - Haberlandt Frigyes, Hecke Vencel, valamint Schwackhöfer Ferenc - után Ernst Conrad Sedlmayr néven negyedikként szerepel a bécsi agrárfőiskola magyaróvári múlttal, kötődéssel rendelkező rektorai sorában.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara joggal lehet büszke, hogy a szomszédos Ausztria máig egyetlen agrár-felsőoktatási intézménye, az Universität für Bodenkultur Wien, anyaintézményeként tekint a magyaróvári Akadémiára. Ennek okát az óvári tanári kar azon magjában kell keresnünk, amelyből 1872-ben alakult meg a bécsi mezőgazdasági főiskola. Az ok-okozati összefüggések megértéséhez szolgáljon egy kis történelmi visszatekintés: a Kiegyezést követően 1869-ben vette át a magyar állam az addig Bécs fennhatósága alatt álló óvári intézményt. Természetesen a Lajtán túli szakoktatásnak is szüksége volt egy kifejezetten osztrák irányítás alatt álló felsőfokú agrárintézményre. A 35 milliós Habsburg Birodalomban, majd Osztrák-Magyar Monarchiában pedig ebből ekkoriban csak egy volt: a magyaróvári. Európa első, 1818-ban alapított és azóta kisebb megszakításokkal folyamatosan működő tanintézete. A Hochschule für Bodenkulturnak kiválása sajnos együtt járt néhány nagyszerű tanár Magyaróvárról történő távozásával. Többek közt olyan köztiszteletben álló neves tudósok hagyták el ekkor az Alma Matert mint Haberlandt Frigyes, Hecke Vencel, valamint Schwackhöfer Ferenc, akik előkészítették a bécsi intézmény alapítását, majd annak első tanárai közt tűntek fel, illetve mindhárman betöltötték annak rektori tisztségét is. Emléküket Magyaróvár és Bécs gazdásztársadalma nagyszerű munkásságuknak megfelelően méltóan ápolja.

Velük ellentétben hazánkban teljesen elfeledett Sedlmayr Ernő személye, aki Ernst Conrad Sedlmayr néven negyedikként szerepel a magyaróvári múlttal, kötődéssel rendelkező bécsi rektorok sorában. Egyfajta hiánypótlásként, törlesztésként most következzen a neves professzor és műgyűjtő nem mindennapi életútjának rövid bemutatása.

Az Osztrák Tudományos Akadémia gondozásában 2005-ben megjelent Österreichische Biographische Lexikon 12. kötete, illetve a magyaróvári kar Tanulmányi Osztályán őrzött iratok szerint Sedlmayr Ernő 1868. május 18-án született az akkor Magyarországhoz tartozó sopron vármegyei Cinfalván (ma Siegendorf, Burgenland, Ausztria – hat kilométerre északnyugatra a soproni határátkelőtől). Apja, idősb Sedlmayr Ernő, a cinfalvai cukorgyár bajor származású igazgatója volt. A későbbi rektor gyermekkorát is itt töltötte, majd 1886. június 25-én tett sikeres érettségi vizsgát a soproni M. Kir. Állami Főreáliskolában. Még ez évben felvételt nyert a bécsi Hochschule für Bodenkulturba, azonban az első tanév teljesítését követően, 1887. októbere és 1888. szeptembere között, önkéntes katonai szolgálatban állt a császárvárosban, amely során hadnagyi rangot szerzett. Tanulmányait csak ezt követően folytatta, és vette át diplomáját 1890. július 12-én.

A elkövetkező tíz esztendőt uradalmi szolgálatban töltötte. Másfél évet működött az ácsi cukorgyár gazdaságában, közel hat hónapot a selypi uradalomban (ma a heves megyei Lőrinci városrésze, cukorgyárát 1889-ben alapították). 1892-ben visszatért szülőföldjére, az Esterházy-család szarvkői uradalomát irányította főintézőként, egészen 1901-ig.

Nem tudjuk mi motiválhatta, amikor a Monarchia másik – Magyarország egyetlen – agrár-felsőoktatási intézetébe is beiratkozott, amely többek között az "Óvári Nagy Tanári Kar" Európaszerte elismert tevékenysége által ekkor élte "fénykorát". Egyes tantárgyak nosztrifikálása, illetve különbözeti vizsga letétele után 1901. március 23-án vette át Magyaróvárott kelt, Vörös Sándor igazgató és Ujhelyi Imre jegyző által szignált oklevelét. Sedlmayrt már egy hét múlva, 1901. április elsején kinevezték a Mailáth grófi birtokok központi igazgatójává Alsómiholjácra (Donji Miholjac, Horvát-Szlavonország, ma Horvátország – a drávaszabolcsi határátkelőtől 4 km-re, délnyugatra). Lehetséges, hogy a jószágkormányzói kinevezéshez szükségeltetett az oklevél? Nem tudhatjuk pontosan, a lényegen nem is változtat. 1901-től, a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia által kiállított diplomájának átvétele után Sedlmayr Ernő az óvári gazdászok népes családjába tartozott.

A szakmai körökben már rég óta nagy megbecsülésnek örvendett igazgatónak valószínűleg a gyakorlatban elért kimagasló eredményeire figyelhetett fel a bécsi mezőgazdasági főiskola, és hívta meg 1907-ben a mezőgazdasági üzemtani tanszék vezetőjének, egyidejű professzori kinevezéssel. Sedlmayr Ernő egy év híján három évtizeden át oktatta Bécsben a jövő gazdanemzedékeit ebben a pozíciójában, míg 1936-ban, 46 esztendei szolgálat után, sajnálatos betegségéből kifolyólag feladni kényszerült hivatását. Tanári pályafutása során a bécsi intézmény vezetéséből is kivette részét: két ciklusban (1914/15 és 1928/29) is rektorrá választották. 1908-ban megszervezte, majd vezette a gyakorlati gazdák számára létrehozott oktatási tanfolyamokat. A Monarchiát alkotó különböző országok egyedi adottságainak egyik legjobb ismerőjeként, illetve hatalmas tudásának köszönhetően, 1915-től számos „szemleutat“ vezetett szakterületének specialistájaként a császári és királyi haderőnél. A róla emlékező írások mint "az Osztrák-Magyar Monarchia agrárviszonyainak talán egyik legjobb szakértőjét" aposztrofálják. Sedlmayr munkásságát már életében több ízben is elismerték: 1917-ben udvari tanácsossá nevezték ki, megkapta a Ferenc József-rendet és az Osztrák Érdemrend Parancsnoki Keresztjét (1937), illetve a berlini mezőgazdasági főiskola tiszteletbeli doktorává avatta 1929-ben. Legfőbb, az agrárgazdaság különböző területeivel foglalkozó műveit Berlinben adták ki, amelyek az egész német nyelvterület hallgatóinak oktatását szolgálták.

Sedlmayr Ernő nevét azonban nem csak jószágigazgatói és professzori tevékenysége, hanem ismert műgyűjtői szenvedélye és leszármazottai okán is jegyzi az utókor. Az elmúlt években több írás is foglalkozott az esetlegesen a "Nagyszentmiklósi Kincs" hiányzó darabjaként említhető Könyves Kálmán királyunk varázsgyűrűjével, a magyar történelem tárgyi emléktárának egy szinte felbecsülhetetlen értékével. Nagyszentmiklós neve egy másik esemény folytán is ismerősként csenghet. Amellett, hogy Nákó Kristóf földesúr cselédei a falu határában találták meg a több kilogrammot nyomó arany leletegyüttest, a településen született a világhírű zeneszerző és zenetudós Bartók Béla. Annak a kiváló zenész és óvári gazdász id. Bartók Bélának a fia, aki egyszemélyben a Nagyszentmiklósi – az alapító földesúr emlékének adózva Kristóf-intézetnek is nevezett – Földművesiskola igazgatója és a világ első agrárpedagógiai szaklapjának alapítója is volt.

Hogyan kapcsolódik mindehhez Sedlmayr Ernő? Könyves Kálmán gyűrűjét egy földműves ekéje szántotta ki a földből, amit a szarvkői Esterházy uradalom akkori vezetője vásárolt meg. Unokái, dr. Sedlmayr Tamás és János, 2004 őszén úgy döntöttek, hogy a több mint száz esztendeje a család tulajdonában lévő gyűrűt a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozzák. A nemes tárgyat a Szent Korona korábbi kiállítótermében helyezték el, amit a művészettörténészek azzal indokoltak, hogy az ereklye Országházba történt átszállítása óta kerestek olyan királyi emléket, amely méltó módon pótolhatná annak hiányát.

Prof. Dr. h. c. Sedlmayr Ernő Konrád 1939. június 6-án hunyt el Bécsben. Élete két nagy szenvedélyének – a mezőgazdaságnak és a művészeteknek – két fia hódolt tovább. A magyaróvári kutatókkal szoros kapcsolatokat ápoló Sedlmayr Kurt mezőgazdász, cukorrépa-nemesítő, a Magyar Tudományos Akadémia és a Német Mezőgazdasági Akadémia tagja, míg testvére, Sedlmayr Hans művészettörténész, az Osztrák, valamint a Bajor Tudományos Akadémia tagja lett.